Archívumom

A gyermekágyas időszak ugyebár 6 hétig tart, ennek a felénél jártunk tegnap, Robi tegnap volt 3 hetes. Tegnap aztán Zoli biztatására lefotóztam magam, hogy ennyi idővel a császár után hogyan is áll most a pocak kérdés. Azt kell mondjam, hogy szépen húzódik vissza, nem lehetek elégedetlen. A kilóim is rendben vannak, gyakorlatilag ugyanott vagyok, ahonnan elindultam. December 24-én mértem először, akkor még kevesebb is voltam 2 kilóval, de azóta volt egy karácsony, és jöttek a szüleink - teletankoltak minket és a hűtőt kajával, sütivel... kénytelen voltam sokat enni :)))

És akkor íme:

Utólag kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánunk mindenkinek! :)

Robi nagyon jó baba, imádjuk :) Akkor is ezt mondanám, ha éjjel-nappal sírna szegény, de nem ezt teszi :)

Robi már egy hetes - hihetetlen, hogy mennyire rohan az idő, de egyszerűen nem jutok még el odáig, hogy legyen szabad fél órám mesélni itt a blogban, pedig tele vagyok élményekkel, azt elhihetitek! :)

Az elmúlt egy hétben megváltozott az életünk, amit egyáltalán nem bánok, sőt ez a legjobb dolog eddig, ami velem/velünk történt... :) Minden pillanatát imádom a mögöttünk álló 1 hétnek, még a fájdalmasakat is!

Íme a motivációm :)

2012. 12. 12-én 13:44-kor végre megszületett a legtündéribb Picúr :) 54 cm és 3491 g a méretei, a neve pedig Robi lett és nem kérdés, hogy imádom :)

Fotót majd később teszek fel, mert az okostelefon ezekszerint mégsem olyan okos, hogy most tudjak postolni képet :)

Kép update :)

Az imént hívott a doki, holnap délelőtt 10re kell mennünk a kórházba, és délután 1kor lesz a császár :) Most még utoljára kérem, hogy szurkoljatok Nekünk teljes erőbedobással :)

Ja és apropó (mivel szerintem ide legközelebb már csak a nagy esemény után írok):

Ezúton szeretném megköszönni azt a rengeteg szeretetet, támogatást, drukkolást, pozitív energiát, és minden jót, amit az elmúlt hónapokban Tőletek kaptunk akár szóban, akár írásban, vagy akár csak gondolatban. Nagyon hálás vagyok ezért, irtó sokat jelentett ez nekem végig! Köszönöm, hogy Ti is (sokan még ismeretlenül is) tartottátok bennem a lelket, és még a legsötétebb időkben sem hagytátok, hogy csüggedjek, vagy a reményt feladjam.

És bár szinte hihetetlen (hogy milyen hamar), de végül tényleg eljött a nagy pillanat: itt állok könnyes szemekkel, hatalmas pocakkal, benne pedig egy hatalmas csodával, egy új Élettel... Könnyes a szemem, de végre a boldogságtól sírok, na és persze a meghatottságtól, hiszen holnap ilyenkor már ölelhetem a kisfiamat... :)

Még egyszer köszönöm NEKTEK!

Olyan veszettül süthetnékem támadt, hogy alig győzöm lefogni egyik kezemmel a másikat... :))) Merthogy tényleg legszívesebben nekiállnék pl. linzertésztát gyúrni ipari mennyiségben, leginkább is azért, hogy betegyem nagy részét a fagyóba, és majd csak elő kelljen venni alkalom adtán megsütni.

Mindeközben persze még elindítottam a mosogatógépet, meg egy adag mosást is, de már Zolinak jeleztem, hogy a törölközők és az ágynemű is még ma sorra kerülnek. Ő meg szegénykém csak halkan megjegyezte, hogy szerinte nem kellene azért túlzásba esnem, de ha ezektől jobban érzem magam, hát rajta... :)

Ez már a vég :)))

Ma még egy utolsó félig-meddig hagyományos randinapot tartunk Zolival. (Azért ma, és nem a császár előtti este, hiszen ma még ehetek, de holnap este ez a másnapi műtét miatt nem megengedett.)

Elmegyünk vacsorázni, romantikázunk kicsit, egymással foglalkozunk, de mindeközben már készülünk az elkövetkező időszak nagy változásaira, hiszen már most is itt van velünk a fiunk, csak még pocakon belül. Úgy érzem, hogy ez egy különleges hangulatú randinap lesz: már nem igazán kettesben, még nem igazán hármasban, de mindenképp jó kedvvel és nagy várakozásokkal, ráadásul ilyen közel a karácsonyhoz... :)

Ma betöltöttem a 39. hetet, ma elkezdődött a 40. hét, ma voltunk az utolsó CTG-n, és ma majdnem eltolták egy nappal a császárt. A vizsgálat közben jött be a doki, hogy mit szólnánk, ha inkább csütörtök reggel lenne. Ott hirtelen mindketten rávágtuk Zolival, hogy persze, semmi gond.

Most viszont, hogy már hazaértünk a kórházból, most kezdek rádöbbenni, hogy lelkileg mennyire sokat számít az a (szinte) biztos tudat, hogy legkésőbb egy bizonyos időpontban megtörténik a műtét, és megszületik a fiunk. A hangsúly természetesen nem azon a bizonyos "sok12-es" időponton van... Szimplán arról van szó, hogy egy ideje már trenírozom magam fejben, hogy ezen a szerdán ez és ez fog történni, viszonylag jól sikerült is ezt mostanra elfogadnom, és erre az utolsó pillanatban majdnem megváltoztatják. Eleve parázok kicsit a műtét rész miatt (kórházi dolgok engem mindig megijesztenek - ilyen vagyok), meg amúgy is inkább vagyok az a típus, aki szereti előre eltervezni a fontos dolgok alakulását legalább nagyjából. Na és ezt az előre eltervezést, és az ebből fakadó biztonságérzetemet veszélyeztették most csöppet ezzel a felvetéssel...

Valószínűleg már ott is látszott némi riadalom az arcomon, mert az orvosom szinte rögtön felajánlotta, hogy végül is maradhat a szerda, csak akkor nem rögtön reggel, hanem valamikor dél-délután fog tudni megcsászározni, mert reggelre már 2 másik műtét is van betervezve. Irtó rendes volt, mert a CTG végén még elkezdett körbetelefonálgatni, hogy hogyan tudná mégis a szerdát elintézni, akkor már ő is emlegette nekem, hogy látja rajtam, hogy nagyon rákészültem lelkileg a szerdai napra, nem szeretné, ha még egy napot végigizgulnék fölöslegesen. Úgyhogy egyelőre maradtunk a szerda délutánban, aztán majd meglátjuk.

Kövezzen meg bárki, ha akar, de pillanatnyilag úgy érzem, hogy még egy nap várakozás totál kikészítene, sorry, ez van.

Ettől függetlenül változatlanul imádom Picúr mozgolódását idebent, és továbbra sem megszabadulni szeretnék tőle, sőt a legfontosabb szempont még mindig az ő egészsége, ezeket azért szögezzük le.