Nézem ezt a csodafiút, miközben alszik, imádom, ahogy szuszog, gyönyörködöm mindenében, és közben azokon az észrevételeken agyalok, amit még magamnak is alig merek bevallani, nem, hogy kimondva bárkivel megbeszélni...
Nézem ezt a csodafiút, miközben alszik, imádom, ahogy szuszog, gyönyörködöm mindenében, és közben azokon az észrevételeken agyalok, amit még magamnak is alig merek bevallani, nem, hogy kimondva bárkivel megbeszélni...
Ez az állapot hetek óta tartott. Aztán úgy döntöttem, hogy nem őrülök meg szép csendben, de muszáj megosztanom a meglátásaimat valakivel, hogy kiderülhessen: csak túlaggódom a dolgokat vagy működik az anyai ösztön... Zolinak ezért elmondtam, hogy miket vettem észre, mégiscsak ő az apa, biztosan segít megítélni a helyzetet. Hát... ő engem akart orvoshoz küldeni kb.
Én meg nem bírtam ebbe belenyugodni, úgyhogy a Dévényes szakemberünktől megkérdeztem első körben... Na ő már nem látta annyira alaptalannak az aggódásomat, de azt mondta, hogy pár hetet még legalább mindenképpen várjunk, mielőtt határozott következtetéseket levonunk, viszont tényleg oda kell figyelni addig is.
Kimondani félek a gyanúmat, nem tudom, hogy egyáltalán ilyen korán ez vizsgálható-e. Minden esetre nem akarom, hogy maj pl 2 éves korában megkérdezi a doki, hogy "és anyuka, pár hónaposan nem volt esetleg ilyen meg olyan tünete a fiának?" és én meg verem a fejem a falba, hogy nem vettem komolyan a megérzéseimet...
