Én a 33-ba léptem, Zoli pedig a 36-ba - csak nekem hetekről van szó, ő meg évekkel büszkélkedhet :)
Hétfőn megünnepeltük őt és A Vikinget a szülinapjuk alkalmából, és úgy gondolom, hogy a buli jobban sikerült, mint ahogy azt vártuk, én legalábbis nagyon jól éreztem magam :)
Arra soha nem lehetett panaszom, hogy mindenki kedves és aranyos volt velem, főleg most a pocakos időszakban, de most valami extra adag törődéssel árasztottak el, és ez elképesztően jól esett!!! :) Na és az meg még tett rá pár lapáttal, hogy olyanoktól és olyan dolgokat kaptam szóban, akiktől és amire tőlük igazán nem is számítottam - mindezt abszolút jó értelemben, olyannyira, hogy nem csak lányos zavarban voltam tőle, hanem majdnem könnyekig hatódtam. Az embörlánya valahogy nem (annyira) számol a férfiakkal, mert őket általában nem úgy érinti meg egy pocak látványa, ahogy a többi nőt, a legtöbb nőt. És amikor valamelyik férfi ismerős, ráadásul egyszerre nem is egy, hanem 2-3 elkezdi kimutatni/kimondani, hogy ez milyen csodálatos dolog, meg milyen jól áll nekem, és mennyire happy az egész és még ők is boldogok tőle, na akkor simán el tudnám bőgni magam, olyan jól esik ez a váratlan meglepetés :) Utólag is köszönöm!!! De hát egy szülinapi bulin nem illik sírni, még örömből se, úgyhogy visszafogtam a reakcióimat, csak elraktároztam magamban ezeket az érzéseket :)
Picúrkám a buli aktív résztvevője volt, végig tudatta velem, hogy ébren van és velünk ünnepel, legalább 3-szor csuklani is elkezdett - ezt amúgy is nagyon sűrűn csinálja :) Azóta is egyébként szinte megállás nélkül pörög, és ezt ráadásul gyakorlatilag szó szerint kell érteni, mert amikor elkezd csuklani, akkor mindig meg lehet állapítani, hogy éppen merre fordult fejjel. Tegnap este megörültem, mert egészen lentről érkeztek a ritmikus összerándulások, de az előbb már egészen a köldököm felett lehetett érezni. Szóval nem maradt úgy a kis drágám, de ezen még nem aggódom, van ideje - csak a helye fogy egyre inkább :)
