Mára már megbirkóztam a cukros szitu okozta pánikkal, többen is segítettek ebben. Ma a védőnő is megnyugtatott, hogy egyrészt az én eredményem nem vészes, másrészt az alkalmazandó diéta sem lesz nagy dolog, no és persze már amúgy is csak bő 3 hónap van hátra Picúr érkezéséig.
Ma az is kiderült, hogy a 24. hétig 3,1 kg-ot híztam, most 60,8 kg vagyok, ez a hivatalos adat, hiszen a védőnő mért le induláskor is, így az ottani mérleg a mérvadó. Ezenkívül megtudtam, hogy a haskörfogatom jelenleg 102 cm, Picúr szíve kb 130-at ver percenként, ő maga pedig továbbra is keresztben fekszik a pocakomban, mégpedig úgy, hogy a feje a köldökömtől jobbra fent van, lábacskáival pedig a bal oldalam alja felé kalimpál :)