Csak áll velem szemben és néz. Nagyon sokára szólal meg, addig csak mosolyog és továbbra is néz. Intenzíven, áthatóan, vizslatóan. Én meg zavarban, eléggé.
Mert úgy néz rám, igazán úgy, mint egy férfi, aki csak azért bármit megadna, hogy legalább az arcomat végig simíthassa. Nem vetkőztet a tekintete, távol áll tőle, csakis az a szavakkal szinte ki sem fejezhető vágy ég a szemében... Az a tiszteletteljes, becsben tartó vágy - a szó legnemesebb értelmében.
Tetszik ez a nézés: nem egyszerűen nőnek, hanem minden ízében úri hölgynek érzem magam tőle... Olyan igazi lélegzetelállítós pillanat ez, csak megköszönni tudom.
