Aha, igen, a cím engem jellemez természetesen! Na meg a tegnapi napomat.
Az úgy kezdődött, hogy még éjjel arra riadtam, hogy bazi nagy csattanást hallottam a nappali felől. Rögtön kombináltam: baszki, vki tuti betört!!!! Na sebaj, úgy visszazuhantam az álomba, mint annak a rendje :) Reggel aztán láttam, hogy szó nincs betörésről, "csak" a felső konyhaszekrény sor alsó takaróléce valami ismeretlen okból levált és a földre zuhant... (el lehet képzelni a hangját, amint az éjjeli csendbe belehasít...)
Na ez a sokkhatás még reggel is olyannyira befolyásolt, hogy először is az apukámtól ezer éve kapott ezüstgyűrűmet elfelejtettem felvenni, de ez is már csak az utcán tűnt fel. Aztán a villamoson elkezdtem gondolkodni, hogy nagy unalmamban elővenném a telefonomat, hogy játszak rajta egyet, és erre hopp: felfedeztem, hogy a telefonom is otthon maradt... No mindegy, úgy voltam vele, hogy egye kutya, 1 nap mobil nélkül nem a világ vége, sőt még tán jót is tesz. Persze, ha nem létezne Murphy. Mert hát ilyenkor szokott történni még valami...
Jött is az a valami: Kolleganőmmel meló végén elindultunk haza, ő zárta az irodaajtót, én cipeltem a nagy cuccomat, eldumáltunk, majd mikor már szinte otthon vagyok, akkor jut eszembe, hogy "Basszus a kulcscsomóm ott maradt az irodában bezárva az asztalon" És persze, azon van a lakáskulcs, tehát haza nem tudok menni, de azon van az iroda kulcs is, szóval visszamenni se tudok érte. Sebaaaaj, gondoltam bőszen és reflexből nyúlok a telefonhoz, hogy akkor hívom Zolit... Azaz csak nyúlnék, mivel a drága mobilom ugyebár szintén a bezárt lakásban hever lazán... Nagggggyon pazar szitu, irány megfordul, nyomás Zoli munkahelye, miközben azon izgulok, hogy legalább addig ne menjen el edzeni, amíg oda nem érek, mert különben lassan tökön szúrom magam. (Ilyenkor persze az összes telefonfülke ami mellett elhaladok, mind kártyás...)
Ja de aztán jön a következő problémás gondolat: mi lesz ha odaérek, hogy jutok be? Hiszen náluk is kártyás a belépés, el se jutok a recepcióig, picsába már! Na mindegy, jegeltem a témát, úgy voltam vele, hogy egyszerre csak egy gonddal törődjünk. Megérkeztem, vad integetés az üvegajtón keresztül, srác beenged, segítőkésznek tűnik, csakúgy mint a mellette ülő csajszi is. Kérdezik miben segíthetnek. Mondom, hogy Zolit keresem, bólintanak hogy ismerik, szuper, kérdik miért keresem. Vázolom a történetet - kissé szégyenkezve - csak úgy szőkésen, csaj röhög, csávókámnak meg kb ez volt az arcára írva: "Wazze, szerencsétlen Zoli gyerek, ilyen barátnővel..." De azért felhívtuk őt telefonon, és a gond megoldódott, csak a lábamat jártam le a végére :) Viszont kipróbáltam a céges buszjáratukat :)
Hát ez volt a tegnapi napom :)
