Hát persze, hogy az én Picúrom :))) Annyira leírhatatlanul büszke vagyok rá!
Ma a hajnali 2. pisilés közben vettem észre, hogy a bal oldalamon a popsija mintha feljebb lenne, mint eddig volt, ugyanakkor a buksija a jobb oldalamon pedig lejjebb. Kérdeztem is tőle rögtön, hogy csak nem épp fordulásban van? :) Aztán visszafeküdtem, és elkezdtem figyelni, sőt biztatni. És ő pedig folytatta a manővert, keményen munkálkodott azon, hogy a jó irányba forduljon! Annyira ügyesen csinálta, hogy teljesen meghatódtam!
Aztán egyébként úgy tűnt ránézésre és érzetre is, hogy sikerült neki, reggel Zoli is körbetapogatta még ágyban fekve, és meg is állapítottuk, hogy ennek a fiúcskának bizony van önálló akarata - tegnap sokat beszélgettünk a császárról, ő meg most biztos beint nekünk, hogy majd azt ő eldönti :)
Végül persze bejött szerintem a képbe az az (akadályozó) tényező, ami miatt a doki is azt mondta, hogy nem fog sikerülni a végső, helyes pozíciót felvennie Picúrnak, mégpedig az, hogy a méhsövényem útban van neki, és ezért a fix és stabil fejvégű fekvésbe nem tud behelyezkedni. Ez akkor derült ki, mikor felkeltünk reggelizni, és szegénykémnek a popsija elkezdett visszadőlni/süllyedni a bal oldalam felé, még ha nem is annyira mélyre, mint korábban volt.
A végeredménytől függetlenül tényleg irtó büszke vagyok a fiamra, szerintem nagyon ügyesen küzdött a sikerért, ráadásul érzem, hogy azóta is kitartóan próbálkozik, úgyhogy még bármi lehet... :)))
