A tegnapi szédelgős élmények közben azért volt némi kárpótlás: amiket álmodtam :)

Már a klinikán voltunk Zolival, megindult a szülés, minden úgy történt, ahogy kell, minden simán ment (ez a rész nem is volt igazán hangsúlyos). Aztán jött az a pillanat, hogy megláttalak, Drága Kisfiam, és ugyanazt gondoltam, amit ébren is, az UH képed láttán, hogy nekem Te vagy a világon a legszebb és legaranyosabb, nem tudok betelni Veled :) Apa már az ágyad mellett volt, és babusgatott, aztán jöttem én, Te ott feküdtél a kis takaród alatt, és mosolyogtál rám, szinte ezzel hívogattál, mintha azt mondanád: "Anya, megjöttem, most már megölelhetsz :)" És én egy pillanatig csak álltam azon merengve, hogy milyen szerencsés vagyok, aztán odamentem és végre tényleg a karjaimban tarthattalak :)

Nagyon-nagyon várom, hogy pár hét múlva mindez tényleg megtörténjen! :)