Azt tudnám most énekelni, ahogy Koncz Zsuzsa is tette, hogy "Rohan az idő..." :)
Mert hogy tényleg! Elkezdődött a 8. hónap ezzel az eleven legénykével a hasamban, és bár nagyon szeretem ezt az állapotot így vele együtt (sőt, saját magamat is valahogy teljesebbnek, szebbnek érzem most), mégis irtóra várom, hogy december legyen, és Picúr megszülessen! :)
Főleg most, hogy tényleg elkezdtük az előkészületeket a lakásban, így egyre közelebbinek, egyre valóságosabbnak tűnik az egész szerencsére.
Tegnap felhívtam a bútorosokat, akikkel korábban is csináltattuk a lakásunk jó néhány bútorát, és megbeszéltük, hogy akkor igényünk lenne ismét a szolgálataikra. Pár napon belül személyesen is tudunk velük egyeztetni, konkretizáljuk a dolgokat, és aztán remélem legkésőbb október végére meglesz a komplett és vadi új fürdőszoba bútorunk és a teljes előszobai berendezés, plusz az egyedi pelenkázó feltét is.
A készülődés jegyében hétvégén Anyuékkal megvettük az első babaruhákat is, na azoktól egyszerűen el vagyok ájulva :) Semmi extra, biztos sok más embernek is van pont ugyanilyen, mert Auchan-ban vettük, de ezek már a mieink, a mi fiunkra várnak és nagyon édesek :) 56-os méretet vettünk, nem mertem kisebbet, hiszen már most is nagyobb a babó a koránál :) Ha mégis az kell, akkor majd időben beszerezzük azt is.