Ami még a tegnapi napot illeti: nem csak a dokinál arattunk sikert, hanem az itthoni dolgokban is :)
Ami még a tegnapi napot illeti: nem csak a dokinál arattunk sikert, hanem az itthoni dolgokban is :)
Zoli már egy ideje autókat nézegetett, hogy Picúr érkezéséig lecserélhessük azt a szegény régi kis Suzukit, amink most van. Mert ugyan megbízható kisautó, szeretjük is nagyon, de papírautó. Eddig az volt a dilemma, hogy ha meglesz az új, akkor mit csinálunk a régivel, mert annyira régi, annyira ütött-kopott, annyira nincs benne semmi, ami érne valamit is, hogy kb semmit nem kapnánk érte, de ha kivonatjuk a forgalomból, az is nekünk kerül pénzbe.
Na ez a probléma oldódott meg a héten, amikor is ismerősök bejelentkeztek, hogy ők bizony megvennék! Ennek nagyon megörültünk, már csak nekünk kell egy másik.
És tegnap végül ezt is sikerült kipipálni (félig), Zoli ugyanis pár napja már szemezett egy kocsival, és délutánra el is döntötte, hogy ő lesz az :) Ma pedig nyélbe ütik az üzletet az új autónkkal :)
A történet már így is siker nekünk, de még tovább sikerült fokozni a dolgot. Mivel a régi kis Suzuki tényleg elég lelakott, ezért (főleg barátoktól) nem igazán akartunk pénzt kérni cserébe, első körben annyi volt az alku tárgya, hogy természetesen minden átírási költséget ők állnak. Aztán eszünkbe jutott, hogy de hiszen ők el akarják adni a fullos babakocsi szettjüket (Pierre Cardin PS 682), akkor legyen az, hogy "kocsit kocsira cserélünk" :) Telefonon beszéltük meg az ügyet, és kiderült, hogy ők is ebben gondolkoztak, szóval az üzlet itt is megköttetett :)
Azaz: ma lesz egy új autónk, elpasszoltuk a régit, ami még a barátoknak jól is jött, és cserébe már babakocsi készletünk is van :)
Hab a tortán: így az új, nagy autónkkal már most hétvégén el tudjuk vinni haza vidékre a gyerekszobában lévő, korábban vendégágyként funkcionáló hatalmas IKEA-kanapét, amire a mamámék tartottak igényt, szóval mindenki jól járt :)
A tegnapi (is) egy szép nap volt :)
Apropó, nem kell valakinek egy szintén IKEA (nyír) könyvespolc és egy Sconto kétajtós ruhásszekrény? (Utóbbiról nem találtam linket, de fotót tudok küldeni.)