(Végre működik a blogszerkesztő, így tudok megint írni. Köszönöm az aggódásokat, aranyosak vagytok, szerencsére minden oké velünk, csak a freeblog haldoklik néha :))
Tegnap délután mentünk először ellenőrzésre a dietetikushoz. Most nem csak az asszisztens hölgyekkel konzultáltunk, hanem az orvos nézte meg az eredményeimet. Azt szerintem írtam korábban már, hogy egyrészt nem bírok olyan sokat enni, mint amennyit előírtak (erőltetni nem akarom), másrészt, mozogni sem tudok igazán, tehát összességében viszonylag lazán veszem az egész diétát mindaddig, amíg a vércukor értékeim jók maradnak. A viszonylagos lazaság alatt azt értem, hogy természetesen a napi 5-6 alkalmas, rendszeres étkezést betartom, elhagytam teljesen a cukrot (mézet és hasonlókat is) és a fehér finomlisztet, és figyelek azért, hogy melyik kajából/gyümölcsből mennyit lehet fogyasztani.
Az ezzel a módszerrel tartott diéta első hete után tegnap a doki a következőket mondta (kb szó szerint): "Nem is tudom, hogy mikor láttam utoljára ilyen szép értékeket!" :)
Felragyogott az arcom, végre valami biztató :) Azzal is kecsegtetett, hogy ezek alapján talán van esély, hogy a várandósság előrehaladtával sem fog romlani a helyzet, vagy legalábbis nem sokat, azt pedig egy esetleges pontosabb diéta-követéssel korrigálni lehet. Éljen-éljen :)))