Mérsékelten jók a hírek a terheléses cukrommal kapcsolatban.
Az éhgyomri cukor szintem tökéletes volt, ezt már tegnap is tudtam (4 körüli érték volt). Ma azonban megtudtam, hogy a 120 perces mért érték a megengedett 7,8-as határ felett van, egész pontosan 8,6 lett. Azt hiszem ezt hívják csökkent glükóztoleranciának.
Már beszéltem a diabetológiával, és ők is nyugtattak, hogy foglalkozni ugyan kell vele, de ettől nem kell kétségbe esni, én mégis olyan katasztrófa-érzéssel fogadtam a hírt, nem tudom, hogy miért. Azt gondolom, hogy Picúr érdekében képes vagyok azért a hátralévő hónapokban változtatni az étrendemen, szóval nem értem most magamat.
Jövő csütörtökön megyek emiatt újra a kórházba, viszek magammal egy adag vizeletet, vesznek vért megint, aztán diéta tanácsadás is lesz.
Csak ne lenne bennem ez a fura hangulat...
Ja és a vas szintem is a béka segge alatt van, amit végképp nem értek, mert az legutóbb még kiemelkedően jó volt... Mi folyik itt? :-o
UPDATE (fél órával később):
Túl vagyok egy kisebb (nagyobb) kiboruláson...
Mérsékelten jók a hírek a terheléses cukrommal kapcsolatban.
Az éhgyomri cukor szintem tökéletes volt, ezt már tegnap is tudtam (4 körüli érték volt). Ma azonban megtudtam, hogy a 120 perces mért érték a megengedett 7,8-as határ felett van, egész pontosan 8,6 lett. Azt hiszem ezt hívják csökkent glükóztoleranciának.
Már beszéltem a diabetológiával, és ők is nyugtattak, hogy foglalkozni ugyan kell vele, de ettől nem kell kétségbe esni, én mégis olyan katasztrófa-érzéssel fogadtam a hírt, nem tudom, hogy miért. Azt gondolom, hogy Picúr érdekében képes vagyok azért a hátralévő hónapokban változtatni az étrendemen, szóval nem értem most magamat.
Jövő csütörtökön megyek emiatt újra a kórházba, viszek magammal egy adag vizeletet, vesznek vért megint, aztán diéta tanácsadás is lesz.
Csak ne lenne bennem ez a fura hangulat...
Ja és a vas szintem is a béka segge alatt van, amit végképp nem értek, mert az legutóbb még kiemelkedően jó volt... Mi folyik itt? :-o
UPDATE (fél órával később):
Túl vagyok egy kisebb (nagyobb) kiboruláson...
kiadós bőgéssel kombinálva persze.
Nem történt azóta semmi, és a cukor-hír sem világvége, de egy pillanatra besokalltam. Úgy érzem, hogy ez mind-mind rohadtul nem fair! Eddig sem volt egyszerű, elveszítettük a kislányunkat, aztán jött a kálvária az epilepsziám és a babavállalás körül, majd Picúrral a kezdés volt nagyon aggodalmas az elhúzódó vérzés miatt, utána pedig a keményedés mizéria, végig pihenőre parancsolva a biztonság kedvéért. Eddig is bennem volt valamennyire, hogy előfordulhatnak problémák, eddig is eszembe jutott, hogy létezik pl terhességi toxémia, hiszen az ember aggódik (folyamatosan) bármennyire is küzd ellene.
De ezzel a cukorproblémával most kilátásba is helyeződtek olyan szövődmények, amire eddig csak úgy gondoltam, hogy "á, nem szabad velük foglalkozni"... Mintha eddig nem aggódtam volna eleget, most még a cukor (és lehetséges szövődményei) is bejöttek a képbe...
Nem fair, nem fair, csak ezt tudom hajtogatni!
Már csak azért sem, mert nincs SEMMI hajlamosító tényezőm: nem vagyok túlsúlyos, nem vagyok 35 év feletti, nincs magas vérnyomásom, a családban soha senkinek nem volt cukorbetegsége és szögezzük le azt is, hogy bár szeretem a sütit/édességeket, de nem mértéktelenül szoktam fogyasztani...
Próbálok ugyanakkor pozitívan is állni a dologhoz (de nagyon nehezen megy), próbálok arra koncentrálni, hogy de legalább kiderült, tudok tenni ellene, tudok javítani a helyzeten. Csak ilyenkor mindig az a következő gondolat, hogy de egyáltalán miért van ez??? És kezdődik elölről: NEM FAIR!!!
Miért van az, hogy olyanoknak, akik nem is akarják a babát, minden olyan simán megy, akik meg küzdenek, és mindent megtesznek, ott mégis sorozatosan akadályokat kell leküzdeni, MIÉRT...?! (A kérdés nyilván költői, nincs kit hibáztatni ezért, de ha lenne is, az rajtunk úgysem segítene. Pontosabban rajtunk most nem az segít.)
Igyekszem lenyugodni, mert az idegeskedéssel is maximum ártani tudok Picúromnak, pedig pont azt nem akarom!
