Egyszer úgy érzem, hogy már itt tartunk, aztán úgy, hogy még csak itt. Vannak többségében a jó napok, de vannak a kicsit nyomasztóak, olyankor elszabadulnak az aggodalmas gondolataim és nehezen nyugszom meg.
Lehet, hogy fura, de nem azon aggódom, hogy jaj nehogy elmenjen a baba, hanem azon, hogy ugye TÉNYLEG MINDEN rendben van - és ilyenkor az előzmények jutnak eszembe.
De tudom, hülye vagyok, úgy tűnhet, hogy nem örülök, holott dehogynem: nagyon is boldog vagyok! Itt ez a kis csöppség velem, és én alig várom az első érezhető rezdüléseit, az egyre erősödő mocorgásait, a születése pillanatát és azt a percet, amikor először magamhoz ölelhetem... :)
Próbálok már most minél többet beszélni hozzá, kialakítani és erősíteni a köztünk lévő köteléket, igyekszem már így korán kifejezni, hogy mennyire szeretem :)
