Tegnap azért már a frász kerülgetett, hogy a 32. napon még mindig nem jött meg... (Tudom, hogy furán hangzik tőlem ez a mondat.)
Habár tudom, hogy ebben a hónapban nem eshettem teherbe, de a késés ismét megpendítette azt a gondolatot bennem, hogy mi van, ha mégis MÁR KORÁBBRÓL terhes vagyok, csak közben megjött (hiszen volt már ilyenre példa a világtörténelemben)... Ez azt jelentette volna, hogy most kb a 3.hónapnál járnánk...
Ugye azért az előzmények (epis rosszullét és rossz gyógyszer eredmények) ismeretében nem lettünk volna nyugodtak kicsit sem, sőt! Én már tegnap elkezdtem parázni, hogy ha mégis babát várok, akkor miajóistenvan... Biztosan örülnék neki, persze, csak ott a másik oldal: a félelem. Merthogy természetesen abortusz szóba se jöhetne (nem csak a hetek száma miatt, egyébként sem!!), viszont jó eséllyel pályázhatnánk arra, hogy ugyanaz történik meg még egyszer velünk... Az ettől a gondolattól való rettegésem tette a tegnap estét olyan szörnyűvé...
...amíg Zoli haza nem ért. Megnyugtatott, hogy szerinte simán lehet, hogy csak a szokatlan időjárás okoz késést a ciklusomban, és ne féljek, minden rendben lesz.
Ma reggel egyébként végre megjött. Ritkán örülök azért ennek.
Tegnap este még feszültségoldásként elviccelődtünk, hogy ha tényleg az derült volna ki, hogy terhes vagyok (egyelőre anélkül, hogy tudnánk a korát), akkor azért biztos megkérdezte volna Zoli, hogy kinek gratulálhat az apasághoz :)
