Vasárnap este 11körül már úgy feküdtem le aludni, hogy irtózatos torokfájás és hasmenés gyötört. Másnap reggel pedig ugyanez plusz hőemelkedéssel ébredtem. Konstatáltam, hogy akkor ma már pedig orvoshoz megyek, ha eljutok... Eszembe ötlött, hogy jó múltkor megkérdezte a doki, hogy miért nem szóltam oda telefonon mielőtt mentem, mert akkor időpontra beír és nem kell órákat üldögélnem a váróban sok más köhögő, beteg ember társaságában. Na ha már ez így hétfő reggel eszembe jutott, gondoltam ezúttal okosabb leszek, rögvest hívom a rendelőt, még szerencse is, hogy délután van a rendelés, hátha nagyobb eséllyel kapok időpontot. Telefonszám netről kinéz, tárcsáz, unott női hang hallóz.
Elmondtam, hogy ki vagyok, és hogy időpontot szeretnék aznap délutánra X.Y. doktorhoz. Ami ezután következett, arra rémálmaimban nem gondoltam volna... A nő olyan bicskanyitogató stílusban kezdett el velem beszélni, hogy legszívesebben képen töröltem volna, ha ott állok vele szemben. Mert hogy mit képzelek én, hol élek én, hogy szerintem aznapra bárhová is időpontot adnak (mellesleg otthon így működik...), ez nem így működik, vegyem tudomásul és egyébként is ő nem abban a rendelőben dolgozik, hanem a szomszédosban - mondta ezt el egy szuszra, engem szóhoz se hagyott jutni.
Én ezen annyira kiakadtam! Nem értem, hogy miért nem lehetett egyszerűen azt közölni velem, hogy "bocs, nem én vagyok az illetékes" vagy hogy "elnézést, de mára már nincs szabad időpontunk". Nem smúzolást vártam volna el, de legalább egy kis emberi hozzáállást. Meg egyébként is honnan veszi a bátorságot, hogy másokat így lekezeljen? Ha nem bírja az emberekkel való kommunikációt, akkor menjen el utcaseprőnek pl. Ja és az időponttal kapcsolatban még annyit, hogy szerintem általában az emberek nem arra készülnek, hogy na majd másnap tuti beteg leszek, ezért foglalok magamnak időpontot, biztos ami biztos... Én kérek elnézést, hogy szarul éreztem magam, és úgy gondoltam, hogy márpedig a doktorlátogatás nem tűr halasztást...
Végül mikor mégis meg tudtam szólalni, akkor az jutott eszembe, hogy igen ízesen káromkodva, hasonló színvonalon én is tudnék reagálni az ő tirádájára. De 1: nem akartam lesüllyedni az ő szintjére, 2: nem akartam mindezt a saját számlám növelésével tenni. Úgyhogy mindösszesen annyival búcsúztam el, hogy "Köszönöm a segítséget, viszhall..." Asszem lehetett hallani a gúnyt a hangomban...
