... az előző post-hoz: azért, nem kevés stressztől szabadultam meg abban a pillanatban, amikor megkaptam a sikeres (!!!) nyelvvizsga eredményemet. Merthogy bármennyire is jó fejek és elnézőek tudnak lenni a feljebbvalók, de a sikertelen nyelvvizsgának lehettek volna azért következményei (pl szépen visszafizethettem volna azt a "kis" összeget, amibe ezalatt a pár év alatt kerültem nekik angoltanításilag... Nem 2 Ft volt, az biztos.)

Na és, hogy mennyire nyomás alatt tartott korábban ez az egész angol dolog is (csoportostól, nyelvvizsgástól),  arra igazából csak a múlt héten egyik este döbbentem rá, pont fürdés közben. Arra eszméltem, hogy "jéééé, mostanában már nem angolul gondolkodom". Mert idén júniusig ez volt rám jellemző, hogy minden gondolat, ami megszületett a fejemben, angolul próbált megfogalmazódni. Vagy pl minden beszélgetést  gondolatban angolul is reprodukálni akartam, és addig alakítgattam, amíg el nem tudtam volna mondani az egészet. Azokat a kifejezéseket, amit esetleg nem ismertem, szinonimákkal helyettesítettem, arra törekedtem, hogy a lényeget lefordítsam.

És most fogtam fel, hogy immár elmúlt belőlem ez a kényszeres érzés. Végre!!!  Egy egész hegyoldal gördült le a lelkemről, annyira megkönnyebbültem, de ezt a változást tényleg már csak utólag látom. Imádom az angolt, de kicsit már frusztrált az a teher, hogy ebből vizsgázni kell, különben...  Na ja, mindig is rohadtul vizsgadrukkos voltam...