A pénteki temetésre nagyon sokan eljöttek. Sokan ismerték a mamámat. Talán nem voltak olyan sokan, mint 7éve a papáén, de azért kevésnek sem mondható a résztvevők száma. Cipész házaspár lévén tényleg széles körben tudtak róluk sokan sokmindent, és 7éve is, most is jól esett, hogy ez a sok ember mind eljött megemlékezni a mamáról, osztozni a gyászon és talán kicsit segíteni már a jelenlétükkel is a családnak a fájdalom feldolgozásában. Voltak ott rokonok, szomszédok, régi barátok, anyu kollégái, és még többen küldtek koszorút, virágot, még ha nem is tudtak eljönni.

A temetés után nálunk tartottuk a halotti tort, 30 emberrel számoltunk (csak a szűk család), és végül 28-an voltunk. Igazából nagyon jól sikerült - már amennyire jól sikerülhet egy tor, a rég nem látott rokonokkal felszabadult beszélgetések alakultak ki, még nevettünk is, sőt volt olyan rokon, akivel most ismerkedtem össze - hiába, a tragédiák mindig összehoznak egy családot.

Viszont ezen apropóból megfogadtuk, hogy most már nem csak tervezgetjük, de meg is valósítjuk azt a nagy családi összejövetelt jövőre, ahol az unokatestvérek és hozzátartozóik találkozhatnak végre, és nem egy szomorú alkalomból ráadásul, hanem, hogy vidáman mulatozzanak.

Valószínűleg ott is rengetegen leszünk, hiszen a mamáék 8-an voltak testvérek (mama volt az utolsó :( ) és mire mindegyik testvér összes gyerekét, unokáját, minden pereputtyát összeszedjük, na az nem kis szám lesz.

Jó lenne ha sikerülne összehozni - én már el is kezdtem a szervezési előkészületeket, talán ez az ami most épp vigaszt nyújt. Hogy tehetek valamit az itt maradottakért!