Mások (az exek) régen, ha ilyen volt, akkor legalább megpróbáltak megvígasztalni, meg bizonygatni, hogy de ne aggódjak, ne sírjak, minden rendbe jön, biztosítottak határtalan szeretetükről, szerelmükről, még ha nem is úgy volt. Ugye milyen jól tud(na) esni néha egy kis kegyes hazugság? Vagy egy kis törődés, vagy hogy lásd a másikon, hogy érdekli is a problémád, nem csak néz rád merev tekintettel, ami aztán ki tudja mit jelent. Legalább némi erőlködést vélnék felfedezni azirányban, hogy "De hidd el jóra fordulnak a dolgok, ne legyél elkeseredve, itt vagyok, rám igazán számíthatsz stb..." De nem. Nem ezt érzem. Sőt mondhatni majdhogynem semmit nem érzek. Csak egy jó nagy űrt, meg végtelen szomorúságot és hogy nincs értelme, fel kéne adni... Hiszen az én tartalékaim is végesek...
2007.11.09. 14:13 kishangleany
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://sziszamisza.blog.hu/api/trackback/id/tr1311990896
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.