Az elmúlt napokban rengeteg jajgatás és nyögdécselés hagyta el a számat, rosszabb voltam, mint valami öregasszony, mert folyton fájlaltam valamimet, nem is kicsit. A legdurvább a hátam volt, mint ami eltörni készül, és a szeméremcsontom, amit pedig mintha feszítettek volna szét. Ezek miatt aztán (talán el nem ítélhető módon) én is belemerültem abba a gondolatba, mint oly sokan mások már előttem hasonló helyzetben, hogy de jó lenne már túl lenni a dolgon, már igazán megszülethetne ez a gyerkőc. Megleptem saját magamat is ezzel a hozzáállással, mert eddig bármilyen nehéz is volt, úgy éreztem, hogy márpedig az ilyen dolgok velejárói a babavárásnak, főleg a végén, és én igenis ki fogom bírni, már csak az elhatározás miatt is, és nem akarom, hogy Picúr azt gondolja, hogy én meg akarok tőle szabadulni idő előtt. (Mint ahogy nem is!)
Aztán ugye ember tervez... A napokig tartó állandó fájdalom annyira megviselt, hogy átértékelődött a dolog, így lett az, hogy de jó lenne, ha már megszületne. Kicsit csalódás volt ez magammal szemben, de ez van, muszáj elfogadnom.
Erre aztán tegnap tudatosult bennem, hogy a fájdalom varázsütésre elmúlt, vagy legalább is olyan minimálisra csökkent, mintha sose létezett volna, újra tele vagyok tettrekészséggel, pörgök mint egy megvadult búgócsiga, csinálni akarok mindenfélét :) Lehet, hogy ez az utolsó nagy fészekrakási ösztön a finis előtt, olvastam róla, hogy a Nagy Nap közeledtét ilyesmi is jelezheti előre. Tegnap este még át kellett nézni a babaholmikat, mert csak, összekészítettem Picúr kórházból hazajövős ruhácskáit 2 különböző méretben, mert hát ki tudja, és még nekiálltam recepteket böngészni, ugyanis a legújabb kattanásom szerint rétest akarok sütni. Még sosem csináltam, és most sem akárhogyan tervezem: a tésztáját is én szeretném megcsinálni saját kezűleg. A töltelék meg legyen pl túró, mák és alma kezdetnek :)
Na hát ilyeneken agyalok itt az utolsó napok egyikén :)
Van valakinek esetleg jól bevált rétestészta receptje részletes leírással? :)
Rétes update: azt hiszem, hogy megvan, EZT annyira dicsérik, hogy ki szeretném próbálni... :)