Eredetileg még csak csütörtökön mennék dokihoz, de múlt héten eszembe jutott egy fontos tényező, ami átütemezte kicsit a dolgokat. A Bogyótól való búcsú utáni 6hetes kontrollon a nődoki azt monda, hogy a legközelebbi babavárást úgy kellene kezdenem, hogy egy minimális adag vérhígítót szedek. (Hogy miért, abba most nem kezdenék bele, elég összetett, sok mindenhez köze van, elég ha mi tudjuk, és elfogadjuk.)
Na ez a mondata jutott eszembe, miután most csütörtökre már bejelentkeztem. Szerencsére tudott előbb is időpontot adni egy újabb telefonbeszélgetés alkalmával, úgyhogy tegnap végül elmentem hozzá.
Cytológia, vizsgálat és UH, mind megvolt. Majdnem azt mondtam, hogy nem sokkal lettünk okosabbak, de ez egyrészt nem igaz, másrészt telhetetlennek sem akarok tűnni.
Eleve az kiderült, hogy biztosan nem méhen kívül, hanem teljesen jó helyen ágyazódott be :) Plusz azt is megtudtam, hogy kb csoda, hogy április 12-én már kimutatta Őt a teszt, mert még most is nagyon az elején járok a babavárásnak, olyannyira, hogy most még a szívhang sem volt hallható, csak a petezsák látszott kb a felvételen (ráadásul teli hólyaggal mentem oda, bocsi :)), az embriót egyelőre "sejthető"-ként jellemezték :) Sebaj, legközelebb már jól látható-hallható lesz :)
Az orvos azt mondta, hogy kb 3-4 hetes lehet a Picúr, szóval nem kell aggódni. (Ez azt jelenti, hogy nagyjából jól számoltam, azaz a várandósság kb 6. hetében járok.) Mindez ugye függ eleve attól, hogy mikor volt az ovulációm, milyen hosszú a ciklusom, és hogy utána is mikor történt meg a fogantatás, és mennyi idő telt el a beágyazódásig. Szóval rengeteg dolgon múlik egyszerre, hogy éppen hol is tartunk. Ráadásul így az elején még annyira kicsike a bébi, hogy csak saccolni lehet a korát. Később, amikor már jobban látszik, hogy mennyire fejlett, akkor pontosabb ez a közelítés.
Szóval nem türelmetlenkedek, hanem 2 hét múlva megyek és megnézem Őt újra, és akkor már a szívhangját is meghallgatom :)
Csütörtökön addig azért még tartunk egy konzultációt vérhígító ügyben, és ma látogatom meg a neurológusomat is.
Kiegészítés:
Azért azt tegyük hozzá, hogy nem nyugodtam meg, csak egy egészen picit, hogy legalább jó helyen van. Jó, nyilván sosem fogok tudni teljesen megnyugodni tekintettel a múltban történtekre... De azért az megint egy következő fokozat/lépcső lenne a lelkivilágomnak, ha hallhatnám a kis szívhangját. Próbálok nem parázni ezerrel, de nehéz. Legyen kedves ne is mondja senki, hogy nincs okom aggódni, meg ilyesmik, mert ez csak jobban felzaklat... Tudom, hogy a stressz árt. De amit tudok, és amit érzek, az két külön helyről irányítódik...
