Kedves Sziszamisza! Véletlenül találtam Rád és a történetedre. Csak erősíteni akarlak és így ismeretlenül is erőt adni Neked!Saját történetemből indulok ki, ami hasonlít a tiédre, nem ugyanaz, de a fájdalom az igen. Mi a férjemmel két évig küzdöttünk sikertelenül a gyermekáldásért. Orvostól orvosig, klinikáról klinikára jártunk, minden megalázás és kétségbeesés mellett, aminek az lett a vége, hogy ismeretlen eredetű meddőséget megállapítva a lombik felé kezdtek terelgetni minket. Az első lépés az inszemináció volt, aminek a vége egy sikeres terhesség lett. El sem tudom mondani neked milyen csodálatos dolog volt ez az életünkben, nagyon boldogok voltunk. Aztán jött a 6 hetes kontroll, ahol kiderült, hogy nincs szívhang. Az orvos következő hétre visszahívott minket, hogy talán rendben lesz még a dolog, várjunk egy hetet. És kiderült, hogy semmi sincs rendben ... Két év sikertelenség és fájdalom után felcsillant a remény és egy szempillantás alatt el is tűnt. Utólag persze jobb lett volna ha a terhesség sem sikerül, mert így sokszorosa volt a fájdalom ... Hazafelé az autóban feltettem magamnak a kérdést, hogy "hogyan lehet ebből felállni?". Az érzéseimet nem írom le, az ugyanaz lehetett mint a Tiéd. És kórház, megaláztatás, újra a munkahely, "kedves" kolléganők stb. És telt múlt az idő, éreztem, hogy egyedül nem tudom megoldani ezt a problémát, így felkerestem egy kineziológust. Megmondom őszintén, hogy nem is igazán tudom mit csinált velem, csak egyszerűen átadtam magam neki, engedtem, hogy segítsen, annak ellenére, hogy én egy racionális nő vagyok, olyan felfogással, hogy hiszem amit látok és mindenre magyarázatot keresek. Viszont valami elkezdett változni ... Kezdtem jól érezni magam és pár hónap múlva már be mertem magamnak vallani (némely pillanatban), hogy ismét érzem a boldogság ízét. Éreztem magamban az erőt, hogy ismét harcba szálljak a gyermekemért és ott folytassam, ahol abbahagytam. Már kértem az újabb időpontot a klinikán, amikor kiderült, hogy babát várok. Én!!! És spontán! A terhesség alatt természetesen féltem, hogy minden rendben legyen, de valahogy éreztem, hogy most minden szerencsésen fog alakulni. És így is lett. Van egy csodálatos 9 hónapos egészséges, gyönyörű kislányom. Nincs olyan nap, hogy hálát ne adjak az égnek, hogy van nekem! Minden percét, másodpercét élveztem a terhességemnek és az anyaságnak is. Amíg más arról panaszkodott pl, a kórházban, hogy mennyit kell várni egy-egy vizsgálatra, én türelmesen és boldogan ültem a többi kismama között és arra gondoltam, hogy "de jó itt lenni köztetek" és "de jó, hogy velem is megtörtént a csoda". Ez a "csoda" másnak könnyen jön, de aki egy kicsit is megszenved érte, az teljesen máshogy fogja értékelni ezt a kincset! Jaj, annyi mindent írnék még Neked, de nem akarlak terhelni, inkább csak annyit, hogy fel a fejjel (tudom ez közhely) és még egy gondolatot engedj meg nekem. Amikor én veszítettem el a Babámat és felhívtam a legjobb barátnőmet ő azt mondta nekem, hogy biztosan egy másik kisbaba vár rám és arra, hogy az anyukája lehessek és legyek türelemmel, meg fog találni. Hát megtalált ...

Kedves Kislucuska! Köszönöm, hogy megosztottad velem a történetedet, és hogy erőt meríthetek belőle! Írtad, hogy annyi mindent írnál még, csak nem akarsz terhelni: nem terhelsz, sőt nagyon is érdekel, hogy miket mondanál még el a történtek kapcsán. Szóval nyugodtan e-mailben is megírhatod, ha ide túl hosszú lenne, tényleg kíváncsi vagyok! És köszönöm még egyszer!