Van abban valami sorsszerű (vagy vicces), hogy a buszról leszállva, a 134 823 csilliónyi mp3 közül egyszer csak pont a rég elfeledett East 17-től a Let it Rain szólal meg a fülemben, miközben az ernyőt a szél kitépi a kezemből, az összes égi áldás a nyakamba hullik és pillanatok alatt szarrá ázom.…