Van abban valami sorsszerű (vagy vicces), hogy a buszról leszállva, a 134 823 csilliónyi mp3 közül egyszer csak pont a rég elfeledett East 17-től a Let it Rain szólal meg a fülemben, miközben az ernyőt a szél kitépi a kezemből, az összes égi áldás a nyakamba hullik és pillanatok alatt szarrá ázom. Rövid idő leforgása alatt immár harmadszorra.
Egyébként be kell vallanom, hogy felemelő érzés szakadó esőben, tomboló elemeknek kitéve, ernyő nélkül, csini ruhában hazafelé sétálni, miközben az árkádok alól vizslató tekintetekből azt olvasod ki, hogy "ez totál hibbant..." :)
Nem, nem vagyok az, csak egy kicsit Mátrixosra vettem a figurát: "Free your mind..." :)))
