Ma ismét feléledt bennem a remény, bizonyságát láttam az emberségnek és a törődésnek, szemtanúja lehettem, hogy mások is azonnal a segítségére sietnek a gazdátlan kutyusoknak. Szerencsére a baráti körben is sokan foglalkoznak "hobbiként" a kiskedvencek megmentésével, de élesben még sosem láttam senkit, aki a szemem láttára mondta volna azt, hogy na bármi lesz is, ezt a kutyát én most gondozásba veszem.
Ennyi előzetes után a lényeg: ma hazafelé a HÉV megállóban megjelent mellettünk egy kutya. Irtó nagy volt, szép kifejlett példány, nem túl rossz bőrben, első tippem szerint megszökött valahonnan. Simogattam a nagy buksiját, vakargattam a füle tövét, rendkívül jámbor jószág volt, érezhette rajtam, hogy bírom a fajtáját, folyton bújt oda hozzám. Megjött a HÉV, szomorúan elbúcsúztam a kutyustól, utolsó szó jogán hazafelé tessékeltem. Erre nem felszáll velem a HÉV-re? :))) Vicces és aranyos volt egyszerre, ott téblábolt körülöttünk, de hiába akartuk a következő megállónál letessékelni, nem hagyta magát. Közben megjelent 1 ellenőr és 2 biztonsági őr, megkértek (mellesleg teljesen barátságos hangnemben, kellemes meglepetésemre), hogy tegyek pórázt és szájkosarat a kutyámra, mert ez a szabály. Na mondom csak az a baj h egyik sincs nálam, mert nem az én kutyám, rögtön többen is tanúsították, hogy a kutya egyedól szállt fel és nem is akart leszállni. Még egy megállót mentünk, közben a fiatalabbik őr bratyizott az ebbel, aztán mikor felszállt két fiatal srác és meghallották a sztorit, az egyikük szakértő(nek tűnő) módon kezdte vizsgálgatni a kutyát, majd a következő megállóban mindkét újonnan érkezett leszállt, lecsalogatta és vállalta, hogy foglalkoznak vele, kerítenek dokit, meg tán gazdit is.
Teljesen meghatódtam, jó volt ezt látni.
