... snowboard ügyileg. Tegnap ugyanis hajnali koránkelés után az egész napot Ausztriában töltöttük, csodaszép havas tájakon, nem is annyira hidegben (ha mozogsz), és (többé-kevésbé) lelkesen csúszni tanultam. Vagy tanítottak legalábbis.
Természetesen nem úsztam meg a bazi nagy zakózásokat, néha már úgy éreztem, hogy az utolsókat rúgom - hiába, nem vagyok jó kondiban, a bemelegítés nem volt elég, rögtön az első letámaszkodásnál megrántottam mindkét alkaromban valamit, amitől aztán minimum duplájukra dagadtak és irtózatosan fájtak. Mit nekem múlt idő, még most is disznó módon fáj. Ez persze csak azért is rossz volt tegnap, mert mikor 1-1 esés után (á dehogy történt ez gyakran) újra deszkára próbálok állni, akkor persze mi máson támaszkodnék, mint a kezeimen, de az említett húzódás miatt minden felállás kínszenvedés volt.
Piros pályákon jöttem le elég simán, mindaddig rendben is volt ez, amíg nem kezdett el alattunk jegesedni a terep, és az egyik jégfolton akkor aztán olyan nagyot estem (protektor és bukó ellenére), hogy bizony eltört a mécses, a vállamat csúnyán kitekertem a helyéből. Na nem volt olyan vészes végül a helyzet, de egy pillanatra tényleg úgy éreztem, hogy most aztán nem állok fel innen, hagyjanak ott engem, szép csendben beleolvadok a környezetbe.
A legnagyobb esésem pedig még így is hátravolt, és meglepő módon semmi komoly nem történt, még röhögtem is magamon rögtön, nem is kicsit :) A történés a következő volt: viszonylag meredek lejtőn szépen ereszkedek lefelé, még kicsit figurázni is sikerült, egy kis falevél, aztán jobb láb előre, gyorsulok, gyorsulok, picit kanyarodok (nekem ez még nem annyira megy), már a kanyarból visszaegyenesedés is sztem isteni mázli volt, hogy nem taknyoltam el, megint falevélbe állnék és akkor már éreztem, hogy baj van, a baj megtörtént, a baj elkerülhetetlen. Leakadt a deszka eleje. Én olyan fejest ugrottam arccal előre a hóba, a lejtő irányába, hogy ezen csak röhögni lehetett :))) Ráadásul ahogy hasra (pofára) estem, még a lendület vitte volna a deszkát, de az a lábamhoz volt erősítve, szóval a lábam szépen behajlítódott és hátba rúgtam a snowboard-dal saját magamat :DD
Szerencsére ezen tényleg gyorsan túltettem magam, felpattantam és újabb jeges részek következtek, jó meredeken persze, ahol végig úgy csúsztam lefelé, hogy közben magamban mantráztam, hogy "nem esek el, nem esek el, nem esek el" :))) Zoli büszkén nézett vissza rám, bár saját bevallása szerint kicsit tartott attól, hogy mit fog látni - nem szívesen szembesült volna azzal megint, hogy ott fekszem a jégen elterülve, pityeregve!
Egyébként be kell vallanom "férfiasan", hogy ez a snowboardozás dolog nekem egyszerre nagyon jó és nagyon félelmetes. Főleg mikor begyorsul a deszka alattam. Persze biztos jobb lenne a helyzet, ha mondjuk irányítani is tudnám, hogy merre menjek :D
A következő alakalom, már talán erről fog szólni :)
